A szőlő történelmi magyar fehérbor fajta, igazi hungarikum, rendszertanilag a balkáni változatcsoportba tartozik, tehát autochton fajta, foglalkoznunk kell vele és nagy öröm olvasni, hogy Kriszti mennyire elhivatott a fajta iránt, bemutatva a borászat repertoárjában ezerarcát. Sokoldalú, neutrális szőlő, jól alkalmazkodik, ugyanakkor nagyon érzékeny, nehéz kezelni, de ha jól és odafigyelve gondoskodunk róla, meghálálja azt bő termésével.
Az organikusan művelt vénhegyi ezerjó kézi szüret után, kíméletes préselést követően Légli Attila amforákba került, spontán erjedve, érlelve. Derítetlen, szüretlen, kén hozzáadása nélkül palackozott bor.Pohárba töltve megjelenik az aranysárga szín, a krémesség, kifejezetten szép, vonzó látványt nyújtva. Kortyban a fajtára jellemző citrussoság, enyhén sós ízvilág jelenik meg. Zamatos, komplex, amit az amforás érlelés tovább mélyít.
Az amfora már a Kr. e. 15. században is a borkészítést szolgálta, maga az elnevezés azokra a korabeli, füles cserépedényekre vonatkozik, amelyeket könnyedén fel lehetett emelni. Mára ez a jelentéstartalom módosult és tulajdonképpen bármilyen terrakottából, agyagból, sőt, akár betonból készülhet ilyen bortároló edény, mely porozitást biztosít, vagyis a borok fejlődése szempontjából lényeges oxigénnel való találkozás (szaknyelven mikrooxidáció) ezekben a tárolóedényekben megvalósul. A mikrooxidációs folyamat során a bor extra ízeket, aromákat is kap, lényeges az organikus, biodinamikus és natúrbort készítők számára, náluk a borokhoz használt kén mennyisége is kulcsfontosságú, ezért lényeges, hogy az érlelőedény porozitása és a borkészítési technológia függvényében ebből a kémiai elemből időnként kevesebb is elég.Szívből ajánljuk kóstolásra, különleges élmény😊